Realitás kontra érzelmek... Ősidők óta nehéz kérdés. Mire is hallgassunk a döntéseinknél. Azt hiszem, akinek őszinte és szeretetteljes szíve van ebben a mai világban mindenképpen veszít, ha a szívére hallgat. Mert sajnos nem mindenkinek az van. Így ha te feltételezed valakiről a jót az őszinteséget a szeretetteljességet, az még nagyon nem biztos, hogy úgy van...
Olvastam egy angol blogot ahol efféleképpen magyarázták meg a két szerv közötti összefüggést nagyon leegyszerűsítve.
1. Az eszed elmondja, hogy mit szeretne és a szíved eldönti, hogy ez helyes-e vagy sem.
2. A szíved mond valamilyen irányt az eszed pedig sikít ellene.
Általában mindenki maga dönti el, hogy melyikre hallgat. Az esetek nagy többségében ( természetesen kivételek vannak ) az emberek a szívükre hallgatnak. Még abban az esetben is, ha az az út amelyen indulnak reálisan le van vezetve, hogy hová vezet. Ilyenkor jön a de ha mégis, meg a hátha és elkezdjük gyártani a kifogásokat, magyarázatokat, hogy igazoljuk az általunk meghozott döntés helyességét, még akkor is ha még a szívünk legmélyén tudjuk, hogy helytelen.
A környezetemben nagyon kevés olyan ember van, aki az eszére hallgat. És igen szenvednek is sokszor a döntéseik miatt, de ugyanakkor nem gondolom, hogy nem szenvednének jobban, ha az eszükre hallgattak volna.
Miért nem?! Mert emberek vagyunk, hinni és szeretni akarunk. És most őszintén ki nem szeret reményteli lenni az általában menetrendszerűen megérkező pofonig?!?!
