Beléptem a harmadik hétbe. Innen nem napokra bontva, hanem hetekre bontva mesélem gyógyulásom, felépülésem történetét. Igazából visszatekintve pont ez az első két hét az, amikor az idő vánszorog és az ember elhiszi ( legalábbis én elhittem ), hogy sose lesz jó semmi többet. Fájdalomba burkolózva ültem a kanapén, de az ülés az erős jóindulat, mert félfekvésben sajnáltam magam aktívan.
Harmadik hét ( 15-21 nap )
A térdem feletti kis folyadékgyülem nagyon aggasztott, szó szerint rettegtem, hogy újra le fogják szívni, ami ugye nem fáj csak egy tompa nyomás.. Na én ezt a nyomkodást is kihagytam volna - mivel nekem a nyomásról más fogalmaim voltak eddig - , de nagyon feszült, nőtt és nem sok esélyt adtam annak, hogy szúrás nélkül megúszom. Jelentem megúsztam. Kvázi normálisnak tartották a duzzanatot, mert ízületi gyulladás alakult ki, ami műtétet követően teljesen rendjén van. Sokat segített rajta a gép, amibe betették torna után a lábam. Volt olyan alkalom a héten, ahol a torna előtti és a torna utáni körmérete a térdemnek 2 cm-t változott. Óriás megkönnyebbülés.
Szépen lassan meg kell próbálnom mankó nélkül menni pár lépést. Nagyon nehéz, hogy ne úgy menjek mint egy bakkecske, gyorsan a jobb lábamat a bal alá húzva. Erősen szenvedek vele. Otthon esténként már nagyon - nagyon lassan és eléggé instabil módon mankó nélkül járkálok. Óriási élmény, hogy lassan, de tudok két kézzel pakolni! Szerintem ez az egyik legnagyobb örömöm. Nem kell dobálóznom, nem kell a számba venni, zsebre rakni dolgokat ha A-ból B-be szeretném helyezni őket. Reggel azonban még kell a mankó, főleg ébredés után. A lábamat szó szerint be kell járatnom, mert amikor rálépek először, akkor még mindig nagyon fáj. Kicsit jövök-megyek a lakásban és utána újra jó, de az első pár lépéssel megszenvedek. Ugyanakkor ébredés után a behajlítás szöge is elég siralmas. Torna után jó indulattal ( na jó nagyon jó indulattal ) megy a 90 fok, de reggel meg sem közelíti ezt. Újra elég kilátástalannak érzem, hogy valaha guggolni fogok ezzel a lábbal. Egyszerűen nem hajlik. Állítólag -mert ugye mindig tiszta para vagyok és kérdezősködöm- minden tünetem ( a fizikai a pszichésen nem itt a rehabon segítenek ) teljesen normális és kis türelem és elmúlnak szép lassan.
Óriási dolog, hogy a hét végén autóztam, mármint én vezettem. Újra önálló lettem és nem kell várni a páromra, barátaimra, hogy vigyenek ide-oda. De nagyon cukik voltak, mert mindenki nagyon készséges volt. Annyi könnyebbségem azért van, hogy a kocsim automata, így a bal lábam szépen pihen.
Negyedik hét ( 22 - 28. nap )
Múlt héten annyit jöttem mentem otthon mankó nélkül, hogy már az utcára sem nagyon használom. Talán a hét elején egyszer- egyszer reggel még az egyiket használtam, de az is elkopott szép lassan. Azért még a kocsiba mindig beteszem magam mellé a mankókat mint valami kabala hurcolom magammal. De már nem használom őket az idő 98%-ban.
Egy ilyen műtét után az apró sikerek visznek előrébb és adnak erőt a kitartáshoz. Nekem az egyik ilyen volt, hogy végre letelt a 20 nap vérhígító, amit minden reggel adnom kellett magamnak. Éljen- éljen!
Gyógytornára folyamatosan járok heti kétszer, ahogy tudok és a lábam lassan el is éri a 110 fokot, de ezért nagyon meg kell ám dolgozni. Nagyon feszít, fáj amikor hajlítom vagy épp hajlítani próbálom. És amikor torna után újra boldog vagyok, hogy azért valamennyire csak hajlik a lábam, jön a jegelés és mintha nem is tornáztam volna. ( Ez egy újabb állítólag tök normális dolog. Igen, igen megkérdeztem ezt is. )
Erőlködésemnek, küzdeni akarásomnak köszönhetően felfelé elkezdtem úgy lépcsőzni, ahogy mások, azaz normálisan nem egy lábbal és a másik mellé zár hanem váltva fellépni. Az első napokban roppant bénán - mint egy csípőbajos - néztem ki, de szép lassan a hét vége felé már ment ez is. Jó, hogy a mozgás funkciók viszonylag hamar kezdenek visszajönni. Na igen, de lefelé ez még egyáltalán nem megy. Már a gondolat is rémisztő, hogy enyhén hajlított lábbal megtartsam a súlyomat. Hahaha mondhatnám. Bár egyszer kétszer azért megpróbáltam, de a térdem, mint szélben a zászló úgy mozgott, mire gyorsan elkaptam a korlátot. Na legalább tudom, hogy ez nem megy még.
Amivel borzalmasan szenvedek és itt a borzalmas jelző cseppet sem túlzás az a nagyon változékony időjárás. Az éjjeli viharok, a nagy esőzések olyan hatással vannak a térdemre, mintha satuban lenne a lábam jó erős szorítással. Ilyenkor persze nem könnyű sem tornázni, sem lépcsőzni, de muszáj, hogy haladjunk végre kifelé ebből a félig tehetetlen állapotból. Fájdalomcsillapítót is csak eső, vihar esetén veszek már be, de mondjuk akkor gondolkodás nélkül és akár többet is. Én tuti nem szenvedek hobbiból.
A hétvégén először mentem közösségbe, ahol azért realizáltam, hogy jó a mankó nélküliség, de mivel a többiek emiatt nem tudják, hogy bármi koordinációs problémám is lenne, nem is figyelnek rád. Konkrétan törték az utat előttem, mert a hirtelen helyzetváltoztatások még neccesek. Illetve azok nem, mert nem mennek és ebből kifolyólag pörögtem a jobb lábamon egyszer kétszer, hogy a balt fedezékbe helyezzem, mert ez sima gyorsan hátra lépek vele nem kivitelezhető, mert nem tart meg. MÉG
Ötödik hét ( 29 - 35. nap )
Minden szenvedőnek jó hír, hogy úgy érzem ezen a héten jött áttörés a felépülésben. Hat hetet mondtak, hogy ennyi kell a szöveteknek, csontnak, porcnak, amíg regenerálódik annyira, hogy úgy érzem lejöhetek a kínpadról. Az ötödik hét eredményekkel teli volt. Az időjárás ezen a héten is megviccelt párszor, de már lassan kezdek hozzászokni, ha ez egyáltalán lehetséges.
( kezd térd formája lenni a térdemnek )
Élmény a lépcsőzésben, hogy a kezdeti lefelé bénán megyeket felváltotta az egész normálisan megyek már lefele is, fölfelé meg szinte kívülről nem is látni, hogy baj lenne. A rossz hír, hogy azért érzésre nem ennyire jó minden, mert minden lépcsőfoknál akár fel, akár le megyek, jól körül tudom határolni, hogy hol, mi történik a térdemben, melyik inam húzódik, melyik nem létező izmom dolgozna, ha lenne
Torna után a lábam lassan eléri a 120-130 fokot és már reggel ébredés után is megy a 90 fok. Ezt tényleg nagyon nagy eredménynek, sikernek élem meg!
A belső oldalról szépen szívódik fel a lila folt és a duzzanat is kezd lejjebb menni. Ami jó, de így kezd szépen látszódni, hogy az összes és ez nem túlzás, az összes izmom eltűnt, hiába tornáztatom kb. 2 és fél hete minden nap. Konkrétan horpadások vannak a térdemen a belső oldalon. A combizmom meg kocsonyás állagú. Szomorú, de van mivel küzdeni. Sajnos 9 nap mozgás nélküliség alatt eltűnt az izom és sajnos nem jön olyan gyorsan vissza...
Gyógytornán bicikliztem már kétszer, ami szintén nagy hír. Bár az ülést még jó magasra kell állítani, mert a hajlítás ugye nem az igazi... Otthonra is beszereztem egyet, hogy jobban tudjak haladni, de az a bicikli megérdemel egy külön posztot.
A gyakorlatok amiket csinálok egyébként biztos hatékonyak, mert a másik lábamban van izomláz. Azért jó lenne, ha lenne ha a balban is, mert megnyugtatna, hogy legalább valami izom kezdemény elindult. Egyelőre semmi... Na jó valami talán oldalt rajzolódik, emelésnél, befeszítve.
A gyógytornán a lányok nagyon sokat segítenek és nagyon sok erőt adnak nekem, nagyon hálás vagyok nekik. A múltkor, ami a fotón is látszik tape-elték a lábam, ami elég hatékonynak bizonyult. Egyébként is már felszívódóban volt a belső oldalon a lila foltom, de tape után 3 nappal teljesen eltűnt.
Jövő héten megyek a hathetes kontrollra a doktor úrhoz. Na kíváncsi vagyok mit fog mondani.
