the world with my eyes

"If I said, My foot was stirred; Lord, thy mercy helped me." Psalm 94:18

Naptár

május 2016
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  <
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Mozaikplasztika után, avagy az én műtétem története 4/2

2016.05.19. 13:07 theworldwithmyeyes

Műtét után eltelt egy hét.

7. nap

Első jó hír. Megszoktam, hogy háton alszom vagy csak annyira kimerít a napközbeni fájdalom és az éjjeli vergődés, hogy ma aludtam először úgy, hogy nem ébredtem fel. Mondjuk még a fájdalomra sem, szóval újabb jó hír, hogy éjjel nem kellett bogyó.

Ma van az első kontroll napja, meg a varratszedés. Mivel a térdem felett van egy elég jól látható dudor és bizonyos mozgásoknál hallani, ahogy kutyog benne a folyadék számítottam rá - na jó ez túlzás, mert inkább csak gondoltam rá- , hogy le fogják szívni.

20160503_181841_resized.jpg

Egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy ez tényleg megtörténik majd. Megtörtént! 600ml tiszta vért szívtak le. Megjegyzem még jó, hogy feküdtem közben és otthon voltam olyan okos, hogy a fájdalomcsillapító hatásának legerősebb 2 óráját erre az időszakra időzítettem. A varratszedés nekem, igen nekem nagyon fáj. Olyan volt, mintha a sebemet csipkedték volna. Borzasztóan vártam, hogy elhagyjam a kórházat és haza érjek lefeküdni. A doktor Úr megnyugtatott, hogy a seb szép és jól gyógyul. A műtét sikeres volt és sportolásra tökéletesen alkalmas lesz a térdem úgy futásra, mint síelésre.

Újabb jó hír, hogy ma este le lehet szedni a térdharisnyát és nem kell többet vissza vennem. A 10.ik napon le lehet szedni a kötést is, ami azt jelenti érheti víz. Éljen, éljen végre tudok normálisan fürdeni.

20160509_214455_resized.jpg

8-9. nap

Senki kedvét nem szeretném elvenni, de ez a két nap olyan volt mint egy fekete lyuk. A térdem jobban fáj, mint előtte bármikor. Felállásnál 1-2 percig olyan érzésem volt, mintha kiszakadna a térdkalácsom a sebemen. Horror...

10. nap

Reggel felállás után nem fáj úgy a térdem. Ez óriási megkönnyebbülés. Ma van az első gyógytornám, picit félek tőle. Hogy lesz ebből működő láb?! Ez a kérdés még mindig nem hagy nyugodni, de a fájdalom csökkenése ad némi reményt ezzel kapcsolatban.

A gyógytornász hölgy nagyon kedves, ő volt a műtét utáni nap is, aki segített mankózni. Maga a gyógytorna siralmas volt. Újra minden lelkesedésem, ami visszanyertem a fájdalom szűnése miatt elillant. A combizom, mint olyan, amit építgettem, erősítettem eltűnt. Nem létezett többé.

20160506_134701_resized.jpg

Egy jó dolog azért itt is történt, hogy megtanultam másképp mankózni, ami egy picit dinamikusabbá tette a mozgásomat. A kezeim azért nagyon hiányoznak a mindennapi létem során. Mindent a zsebembe pakolgatok vagy dobálozóm a messzeségből az ágyra. Azt hiszem, hogy az már haladás, hogy elég sokat szoktam magamon röhögni, miközben kommandózom egyedül a mindennapi teendőim közben.

Emellett rengeteg munka vár rám. Izmot kell építeni, illetve visszahozni. ÉS itt van óriási jelentősége annak, hogy 2 hete még combizom erősítő gyakorlatokat végeztem. Hamarabb jön az áhított felépülés. Elvileg. Ezt csak azért mondom, mert nem hittem benne. Mikor az ember ott fekszik az ágyon és nem tudja megemelni a lábát, mert olyan, mintha az ágyhoz szögelték volna a sarkát, hát akkor elég szkeptikussá válik. Főleg én a kis belső hangokkal, amik a műtét óta riogatnak a felépülésemmel kapcsolatos kételyekkel.

Kaptam házi feladatot, ami az volt, hogy napi ahányszor csak tudom :) combizom megfeszítés, megtartás, kiengedés és láb felhúz, amíg bírom, megtart, visszaenged. Gyógytorna jól leszívott, meg őszintén mondom jól neki is voltam keseredve a combizmon hiányán így már csak jegeltem, feküdtem aznap. Bár ez nem igaz. A nap hátralevő részében folyamatosan feszítettem, kiengedtem. Az elején olyan volt mintha a térdkalácsomat is leragasztották volna, nem nagyon mozdult. Estére már megmozdult azért, de nagyon fájt. A hajlítással is értem el eredményeket, majdnem 90 fok!! Lehet lesz ebből tényleg valami...

12966205_10206086752838862_1882998246_n.jpg

11. nap

Folyadék elkezdett visszajönni a térdem fölé. Nem vészes, de érezhető a lábhúzásnál, hogy feszül. Otthoni folyamatos és nem viccelek, folyamatos torna. Combizom feszítés, felhúzás, jegelés. Ez a napi rutin most. Egyre kevesebb fájdalomcsillapítót szedek. Napi 5-ről 3-ra csökkent.

Este óriási öröm és eredmény!!!! A lábamat fel tudtam emelni a földről. Másfél hét után óriási siker, hogy az ágyról le tudom emelni a lábam és nem a másikkal kell leszedni! Azonnal pezsgőt, bort bontanék, de nem lehet inni ugye a véralvadásgátló injekciók miatt. ( Még 9 napig, hogy egész pontos legyek. )

12.nap

Újabb siker. Félbénán, de oldalra tudtam fordulni. Annak, aki nem tud háton aludni ez egy elég jó és biztató hír.

A rossz hír, hogy amikor legutóbb kint jártam benyeltem egy jó kis gyomorvírust. Ennek eredménye émelygés, gyomorfájás, magas láz, erőtlenség... Pont kellett...

De még lázasan is csináltam a feladatot. Feszítettem, húztam amennyire tudtam, mert a folyadék csak újra gyűlik, gyűlik...

14.nap

Gyomorvírus 2 nap alatt lement, kis más fájás a változatosság kedvéért. Folyamatos torna és újabb jó hír. Már a jobb oldalamra is tudok fordulni, bár csak úgy, hogy a bal térdem alá párnázok. De úúú a változatosság gyönyörködtet.

A kis folyadékom gyűlik, gyűlik, fáj, feszít, éjjel még a vádlim is zsibbadt kicsit. Ijesztő volt, szerencsére pont megyek a gyógytornára, hogy rákérdezzek, hogy ez jó-e. ( persze tudom, hogy nem, de az újabb leszívás gondolata halálra rémít )

Otthon már a sebek szabadon vannak, szépen gyógyulnak, a térdem belső oldala a szivárvány minden színében pompázik. Nem szép látvány, de gyógyul. Szépen lassan kezdem látni a szebb jövőt.

20160514_162651_resized.jpg

Mozaikplasztika után, avagy az én műtétem története 4/1

2016.05.19. 11:20 theworldwithmyeyes

Igazából a műtét előtt nagyon szerettem volna nem csak a szakmai cikkeket elolvasni, hanem személyes tapasztalatokról is tájékozódni. Nem igazán találtam erre vonatkozóan semmit. Ezért gondoltam, hogy megosztom az én tapasztalatomat erről a műtétről és a műtétet követő időszakról. Nekem egész biztos segített volna ha van bármilyen támpontom a felépülésem során, vagy csak szimplán nagyjából tudtam volna mi vár rám. Nem tudtam...

Amit én a műtét előtt tettem.

1. Kikerestem azt az orvost, akiről úgy gondoltam számomra a legjobb lesz és akiben megbízom annyira, hogy terepfutóként engedem megműteni a térdem. Engem Prof. Dr. Hangody László műtött.

2. Utána néztem, hogy a térdműtétek után milyen rehabilitációs gyakorlatok vannak és azokat az izmokat célzottan elkezdtem építeni, erősíteni. Ami igazából egy jó tanácsom is egyben azoknak, akik műtétre várnak, mert az én combizmom 9. napra teljesen eltűnt még így is, mint az az első gyógytornán kiderült...

Akkor kronológiailag a következőek történtek velem. ( A csatolt képekért elnézést a nyugalom megzavarására abszolút alkalmasak )

1 nap.

Előző nap éjféltől sem folyadék, sem étel fogyasztása nem lehetséges, így mikor reggel a kórházba értünk már jó szomjas voltam. Ettől eltekintve nem stresszeltem, tudtam, hogy én választottam ezt és egyébként is túl kell esni rajta. Ja és azt is tudtam, hogy a legjobb kezekben vagyok. A műtét altatásban zajlott másképpen nem is vállaltam volna és kb. 50 percig tartott. Vártam a jó kis gyógyszereket, amiktől az ember jobb kedvre derül altatás előtt, de sajnos rám nem nagyon hatottak, nem úgy az altatógáz. Annak kb.2 lélegzésig tartott elaltatni. Utána mi történt nem tudom. Utólag mondták el, hogy nekem szerencsére egy darab oltvánnyal sikerült a hiányt pótolni. Ébredés után aznap nagyon bódult voltam. Lábam bekötve, óriásira dagadva, mozdítani sem bírtam és emellé jött a brutál fájdalom is. Még a doktor Úr is odajött délután, hogy elmondja minden a legnagyobb rendben volt és a térdem már terhelhető. ( - Szegény, hogy szétstresszelhettem a kérdéseimmel a műtét előtt! - )  Ami egész viccesen hangzott akkor miután még a szempilláim megmozdítása is fájt, nemhogy a lábra állás gondolata. Éjszakára kaptam fájdalomcsillapítót, altatót így hamar reggel lett, bár még így is rengetegszer felébredtem éjjel amikor úgy gondoltam fordulni fogok. Nem tettem...

Itt egy kép, hogy mekkorára volt dagadva. És igen ezen nincs semmi csak 1 azaz egy réteg fásli. A többi a lábam.

20160502_213219_resized.jpg

2. nap

Ébredés a kórházban. Az ágytál amúgy remek dolog csak nem nekem. Alig vártam, hogy jöjjön a gyógytornász és valahogy lábra segítsen - amitől nagyon be voltam tojva a fájdalmaimat tekintve -, hogy a mosdóig elmenjek. A felkelés 2 mankó segítségével sem volt egy leányálom, 3 méter megtétele után csurom vizesen az izzadságtól alig vártam, hogy újra vízszintesbe kerüljek. Még annak a gondolata sem villanyozott fel, hogy mehetek dél körül haza. Újra meg kell mozdulnom. Jajj. Ennyi kétségem sose volt még a lábammal kapcsolatban. Tudtam, hogy még 24 óra sem telt el és hogy ez elvileg normális, azonban az agyamban az a kétely támadt, hogy nem hiszem el, hogy ez valaha jó lesz... Azért most így a 17-ik napon megnyugtatok mindenkit, hogy lesz. Lassan, de lesz!  :) Még kaptam egy szorító térdzoknit, aminek a felhúzása a lábamra igazi gyöngyszem volt fájdalom szempontjából. Ezt elvileg esténként le kellett volna vennem, de kértem, hogy egy darabig had maradjon rajtam, mert én ugyan többet ezt vissza nem tudom venni. A hazaút gyötrelmeivel, a budapesti utak minőségével és a lakásba bejutás küzdelmeivel nem igazán szeretnék senkit untatni. Képzelő erőre bízom. Szimplán csak voltak, ennyi. Otthon lefeküdtem kimerülten és aludtam. Innen indult az az új időszámítás mikor a 4 óránként szedhető fájdalomcsillapító az új biológiai órád. Szó szerint számoltam vissza a perceket.

20160503_092818_resized.jpg

3-6 nap

A napok egybe folynak. Borzasztó fájdalom, éjjel rosszul alvás, folyamatos felébredés. Felállni is nehéz. Izomlázam van mindenhol a jobb oldalamon, mivel azzal csinálok mindent. A tenyerem fáj a mankózástól. Nem tudok háton aludni...

Ezektől függetlenül a lábfejemet folyamatosan mozgatom. Le-fel, illetve a bokakörzést is rendszeresen csinálom. Manón támaszkodva próbálgatom terhelni a térdem, ami nem megy igazán. Ugyanebben a pózban támaszkodva próbálom a térdem hajlítani. Fáj, feszül. Nem erőltetem. Jó és működő térd reménye a fájdalom ködében teljesen elveszni látszik.

Jó tanácsok műtét előttre:

- Erősítsd a combizmokat, amennyire csak tudod

- Mosd le a körömlakkot a kezedről és a lábadról is, még akkor is, ha azt mondják nem kell. - Ez tapasztalat. Direkt kérdeztem és azt mondták kézről elég, lábról nem kell... De kellett volna, így én a körömlakkos lány maradtam :)

- Szerezz be otthonra - ha nincs -  egy gurulós széket! Komolyan. A két mankó fogása mellett még a kaját sem tudod majd A-ból B-be vinni. A tálcát vagy bármi egyebet csak a székre helyezed és már ott is van, ahol szeretnéd.

Folyt. köv.

...üresség...

2016.04.21. 15:01 theworldwithmyeyes

Amikor egy tragédia történik veled, körülötted és úgy érzed a világ megáll és együtt érez a fájdalmaddal, na akkor jössz csak rá igazán, hogy mennyire jelentéktelen vagy...

1120a4_f0cb477083e4b7a4aa5282bacb83008b_jpg_1024.jpeg

A világ nem áll meg, ugyanis a nap ugyanúgy felkel és az emberek ugyanúgy tovább mennek mint azelőtt. Semmi sem változik, csak te és a világ továbbra sem foglalkozik a te problémáddal. És ha te megállsz, akkor magával sodor, könyörtelenül magával visz és kényszerít. Nem lehet megállni. A fájdalmaddal kell tovább lépned, a hiánnyal együtt kell újra felvenni a ritmust. Mert fel kell. Ha tetszik, ha nem. Hisz a világ nem foglalkozik, sajnos nem foglalkozhat a te gondoddal, miután rengetegen vagyunk és mindenkinek megvan a személyes tragédiája.

Mert a kutyád újra éhes lesz, újra le kell vinned, a családodat újra el kell látnod, másoknak ugyanúgy szüksége lesz rád, csak te nem maradsz ugyanaz.

 

 

Ugye, hogy nem mindig vannak válaszok?!

2015.10.09. 19:44 theworldwithmyeyes

Nem, nem mindig. Sőt elég sokszor nincsenek. Rengeteg dolgot nem értek és ezt nagyon nehezen fogadom el, mert így a továbblépés is nehezített. 

A legtöbbször ha kérdezhetnék már nem is tudnék mit, mert akkora a zűrzavar. Mert már mindegy, mert a kapott sebek fájnak, a csalódottság kézzel fogható. Leszegett fejjel csak tudod, hogy eljött az idő arra, hogy elfogadj és tovább menj. Ez mindig nagyon nehéz, mert ha az ember érzéseit bántják kiszolgáltatottá válik. Számomra megérthetetlen az emberek kegyetlensége, közönye. Talán igen, ez az amit a legjobban nem tudok elfogadni a világban. De erre lesz valaha is épkézláb válasz?! Nem hinném. Szóval ez szimplán csak így van! Védd magad, ha úgymond normális életet akarsz élni. Bár legtöbbször nem sokat számít már azt sem, ha kemény védekező rétegekkel veszed körbe magad. Mindig van rés rajta, mindig. És szomorú, de a legtöbbször meg is találják, majd romba döntik az addig jónak hitt védekezőrendszered. Majd ha összeszedted magad, kezdheted újra.

20151004_164145_resized.jpg

És mégis felkel újra a nap, ami gyönyörű!

Te hiszel még az emberi jóságban?! Hm...

Comói-tó

2015.10.09. 15:44 theworldwithmyeyes

Bajod van? Utazz! Gondolkodnál kicsit? Utazz! Hiányzik valaki? Utazz! Válaszokat szeretnél? Utazz! Világot akarsz látni? UTAAAAAAZZZZ!!! 

Ezt tettem. Fogtam egy csokor hölgyet és nekiindultunk körbe nézni a Comói-tó partján. Nem, Clooney nem volt ott. Sajnos.

Helyettem beszéljenek a képek!

20151001_130744_resized.jpg

20151001_150620_resized.jpg

20151002_110244_resized.jpg

20151002_121804_resized.jpg

20151002_124404_resized.jpg

20151002_124915_resized.jpg

20151002_125936_resized.jpg

20151003_164939_resized.jpg

20151003_172444_resized.jpg

20151004_153449_resized.jpg

20151004_160559_resized.jpg

20151004_160801_resized.jpg

20151004_162653_resized.jpg

20151004_164145_resized.jpg

Egyenes az az út?!

2015.08.16. 10:58 theworldwithmyeyes

Nem, mert sosem az. Megtanultam, hogy az út amin haladunk egyszerűen nem lehet egyenes, mert mindig jön valami ami a jól kigondolt tervünket mellékvágányra helyezi. Keserves csalódások, fájdalmak útján azonban az ember lánya kénytelen megtanulni, hogy bár az út sosem egyenes mindig előre megy. És ez jó, sőt több, mint jó.

Mindig tervezős voltam, tudni akartam, hogy ha ezt teszem akkor ez fog történni, ha erre megyek oda jutok. Majd jött az ÉLET ( igen csupa nagy betűvel ) és azt mondta, hogy csak hiszed, hogy ilyen kiszámítható vagyok.

kartandtinki1_way-wallpaper_02.jpg

Nagy szenvedés ezt tudomásul venni egy olyan típusnak, mint én. Szeretem a kiszámítható dolgokat, valószínűleg azért mert iszonyúan félek a fájdalomtól és ezzel a kiszámíthatósággal ezt próbálom elkerülni, vagy épp felkészíteni magam rá.

Mostanra azonban eljutottam oda, hogy nem számít merre megyek, mert mindig előre haladok. Csak egyszerűen tudom ki vagyok és mi tesz boldoggá. Nem hagyom, hogy elsodorjanak olyan irányba, ahol nincsen keresnivalóm. Ellenben fogalmam sincsen merre megyek, de ez most valahogy nem zavar. Görcsösen törekedtem arra, hogy "normális" életet éljek családom, gyerekeim, karrierem legyen. Most azonban ezek már nem számítanak, vagy legalábbis nem olyan értelemben mint eddig. Hiszen miről is maradok le?! Semmiről az ég világon. De ez csak akkor érvényes, ha a jelenben boldog vagyok. Nem sietek, azt teszem, ami most jó nekem és, hogy egyszer megérkezem-e? Fogalmam sincsen és már abban sem vagyok biztos, hogy valaha megérkezem, de nem baj. És tudod miért nem baj? Mert nincsen elvesztegetett idő többé, mert azt teszem, ami jó nekem az adott pillanatban. A jelenben élek és így már tudom, hogy 100%, hogy semmiről nem maradok le. Nem úgy sikerül?! Nem baj, mert közben ezer meg ezer olyan élménnyel gazdagodtam amitől több lettem. Így hogyan is lehetnék valaha vesztes?!

Zárt ajtók mögül...

2015.08.14. 12:10 theworldwithmyeyes

Vannak dolgok, amiket egyszerűen csak el kell fogadni még akkor is, ha te állsz az ajtó rossz oldalán.

"Nem akarom, hogy megbánd. Nem akarom, hogy egy napon rájöjj, hiba volt elengedned akkor. Hogy egyszer csak felbukkanj, és elém állj mindenre készen.
Ez az ajtó már bezárult. És vannak olyan ajtók a szívünkben, amelyeket nem szabad többé kinyitni, lakatot kell rá tenni és elhajítani a kulcsot. Messzire.
A sérelmek, mint csillagok az égen, fényesen jelzik a köztünk lévő távolságot. Túl sok seb és heg, kétértelmű hangsúly, szó és tett. Az a különleges érzés, ami miénk lehetett volna, lássuk be, két viszláttal ezelőtt lett volna... " Manna OWell

locked-door1.jpg

Ki is vagyok én?!

2015.08.12. 12:33 theworldwithmyeyes

A mai világban annyira nehéz megtalálni önmagunkat. Ráadásul minden médium, minden kommunikációs csatorna ezt sulykolja belénk, hogy valósítsd meg önmagad. És persze az jó dolog is, ha tisztában vagyunk vele, hogy kik vagyunk, mit akarunk, de ez a fajta életfelfogás borzasztóan önzővé és szeretetlenné teszi az embereket. Ugyanakkor megóv minket attól, hogy átlépjenek rajtunk, de vajon van-e bennünk ennyi tudatosság, hogy ne engedjük a szeretteinknek, hogy ezt tegyék, még ha tudom is ki vagyok.

Van, hogy a változás, változtatás szükségszerű. Van, hogy életbevágó, hogy rátaláljunk önmagunkra.

A világnak, családnak, barátoknak van egy kialakult képe rólunk- ha akarjuk, ha nem-, ami nem mindig reális, de legalább ők "magabiztosan" tudják mi milyenek vagyunk. Jó nekik, mert nekik legalább nincs kétségük. Fájdalmas procedúrák mentén azonban lassan én is kezdek ráeszmélni, hogy én valójában milyen vagyok és mit akarok. Mint a Terminátorban, kezdek öntudatra ébredni. Például elkezdtem újra festeni. Szeretek festeni. És ez jó. Szeretem kimondani. Szeretek festeni.

89616928.png

Hullócsillag

2015.08.10. 12:42 theworldwithmyeyes

Minden ember életében vannak olyan személyek vagy események, melyek úgy suhannak át rajtunk, mint a hullócsillag. Csodás fénye rabul ejt, nem tudod nem nézni vagy nem vonzónak látni,  de sajnos csak néhány pillanatig tart a csillogása és utána csak a büdös nagy sötétség marad. No meg az emléke annak a csodás jelenségnek, aminek tanúja lehettél. Amikor események tűnnek tova ilyen sebességgel könnyebben feldolgozható, nekem, nekem könnyebben, mintha emberek vállalnak részt ilyen rövid ideig az életemben. Kevés embert csodálok, még kevesebb emberben bízom, így amikor valaki, bárki kiváltja ezt a fajta vonzalmat belőlem, az eltűnése óriási fájdalmat okoz. Mindig, mert ez a fajta veszteség feldolgozás még az évek múlásával, rutin szerzésével sem könnyebb. Csak ülsz és bambulsz magad elé, vágyod, hogy újra láthasd azt a csodát, majd rájössz, hogy nem lehet. Egyszeri és megismételhetetlen, akarattal és vággyal nem visszahozható. Elfogadsz, feldolgozol és továbblépsz, majd a következő hullócsillag esetén eldöntöd, hogy elfordítod a fejedet vagy a pillanatnyi csoda érdekében vállalod újra a fájdalmat, melyet maga után hagy.

hullocsillag3.jpg

Bármit teszek vagy mondok...

2015.07.27. 10:02 theworldwithmyeyes

"Felkeltem ma reggel, és végre rájöttem, bármit teszek vagy mondok, nem tudom megváltoztatni a múltat vagy az érzéseimet. És nem is próbálom. Kész vagyok arra, hogy továbblépjek."

tumblr_mm4uxqnz8w1rhs5fwo1_500.jpg