Lehet?! Egyáltalán bárkinek is van igazán ereje hozzá? Sosem vonzott túlzottan sokáig semmi az intelligencián kívül. Az élet maga egy kihívás, amit ha akarunk ha nem el kell fogadnunk. Vagy erőt veszünk magunkon és győztes mentalitással nyerünk vagy örök vesztesek maradunk. Folyton le kell győzni önmagunkat. Folyton úton kell lennünk, folyton fejlődnünk kell, még akkor is ha teljesen tisztában vagyunk önmagunkkal. Mert van a vágy, ami jön a semmiből és fenekestől felforgatja addig olajozottan működő világunkat. Ilyenkor semmi másunk nem marad mint a jellemünk, ami az úton tart.

Mert bár sablonosnak hangzik egyszer fent vagyunk egyszer lent.  Az élet egy óriási hegy és meg kell lennie a kellő bátorságnak bennünk, hogy megmásszuk. Igen nem elég a vágy, hogy a csúcsra akarunk érni, nem elég az elhatározottság, baromi sok kitartás és jellem kell ahhoz, hogy elérjünk oda ahová szeretnénk.

De hol van a határ? Hol a hátár önmagunk feladása és jellemünk erőszakosan megtartása között? Ezt vajon pontosan érezzük mindig? Mikor kell lépni? Mikor kell segítséget kérni?

Én most segítséget kérek, mert a vágyam annyira erős, hogy elhalványítja a jellememet és nem vagyok biztos abban, hogy az út amit gondoltam, hogy jó valóban jó lehet. Vagy elmenekülök... Ez is egy lehetőség. Vajon melyikhez van több erőnk? Vajon erősek vagyunk? Vajon mi határozza meg, hogy egy adott helyzetben ami fájdalmat okoz abban a pillanatban maradunk vagy megyünk? Meddig vagyunk képesek kitartani? Ezt befolyásolja a vágy erőssége? És vajon melyik vágy az erősebb a tesi vagy a lelki?

Kellesz.